
Sziasztok!

Nem tudom, ki tudja és ki nem, de az oldal a múlt héten volt fél éves, aminek mindannyian nagyon örültünk.

Ennek örömére tartottunk is egy kis megbeszélést és átgondoltuk, hogyan folytassuk. Reméljük, a jövőben is ugyanúgy megörvenedeztethetünk titeket egy-egy manga fejezettel vagy anime epizóddal, ahogy eddig, sőt talán még kicsit hatékonyabban is.

Köszönjük minden kedves látogatónknak, aki eddig kitartott mellettünk, ezt a nagyon klassz fél évet.

Maradjatok továbbra is velünk!

Most pedig a sok duma helyett következzenek a fejezetek:
A fejezetek elkészítésében részt vettek:
Fordította:
Lanatie | Angol nyelvi lektorálta:
Barbi és
Arkanus | Szerkesztette:
Miroku | Magyar nyelvi lektorálta:
Silver PrincessJó szórakozást kívánunk!
